A két cég együttműködése, hivatalosan 2008-ban indult, amikor is AkzoNobel – Sikkens prémium autójavító festékcsaládja kapcsán – a Vodafone McLaren Mercedes Formula 1 csapat hivatalos festékmegoldás besszállítója lett. Az új, négy évre szóló együttműködésnek köszönhetően, az AkzoNobel és a McLaren Racing szorosan együttműködik majd annak érdekében, hogy további, extrém követelményeknek is megfelelő, innovatív bevonatrendszereket dolgozzanak ki, közösen mind a Forma 1, mind pedig a szélesebb, ipari felhasználásra.
“A mi, innovatív képességeink/kapacitásaink tökéletesen megfelelnek a McLaren csúcs technológiás szemléletmódjának,” nyilatkozta AkzoNobel ügyvezető igazgatója, Hans Wijers. “Az eddigi, McLaren Racing-el történt partneri együttműködésből szerzett tudás 80%-át már sikerült az AkzoNobel más partnerinél,személyre szabott megoldásoknál hasznosítani. A most létrejött, új megállapodásnak köszönhetően a jövőben arra törekszünk majd, hogy úttörő jelentőségű együttműködéssel a két cég együtt fejleszthesse ki a bevonatrendszerek következő, minden igényt kielégítő generációját.”
A McLaren Csoport elnöke, Ron Dennis a következőket tette hozzá: “El vagyunk ragadtatva, hogy sikerült az AkzoNobel-el meghosszabbítanunk az együttműködésünket, ami már így is számos kézzelfogható eredményt szült, mint például az F1-es versenyutó súlycsökkentett bevonatrendszere, amelynek a száradási ideje is a felére csökkent. Páratlan technikai szakértelem elengedhetetlen része a mi filozófiánknak, és folyamatosan keressük az egyéb olyan területeket, ahol sikeres fejlesztési képességeinket hasznosítani tudjuk.”
A forradalmian új MP4-26-os versenyautót – amely Sikkens, csúcs minőségű, magas fényű bevonat rendszerével van ellátva – a mezőny egyik legerősebb versenyzőpárosa fogja terelgetni, Jenson Button és Lewis Hamilton. A 2011-es F1-es szezon Bahrain-ben veszi kezdetét, március 13-án.